Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztos a program keretében felújított, vegyes nyelvű óvoda átadási ünnepségén mondott köszöntőjében hangsúlyozta, különösen fontos, hogy Kárpátalja magyarlakta és vegyes lakosságú településein, magyar anyanyelven neveljék a gyermekeket, és a magyar mesevilágon keresztül kössék őket a magyar kultúrához.

"Olyan óvodai közegben, ahol ukrán csoportok is vannak, ennek a jelentősége még inkább kiemelkedő, hiszen a sislócihoz hasonló vegyes nyelvű óvodákban már kisgyermekkorban toleranciára, egymás elfogadására nevelik a gyermekeket, ami a jövőben mindenképp hozzá fog járulni a magyar és ukrán nép közötti kapcsolatok erősítéséhez" - tette hozzá. Megjegyezte, "különösen ránk fér ez a magyar-ukrán államközi kapcsolatok jelenlegi helyzetét tekintve".

A miniszteri biztos rámutatott, hogy Kárpátalján a program, különösen a megvalósításában közreműködő Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) segítségével, nagyon sokat tesz azért, hogy az emberek, nemzetiségtől függetlenül, elismerjék azokat az erőfeszítéseket, amelyeket Magyarország tesz a régió egészének boldogulása érdekében. A sislóci óvoda, amelyben négy település magyar gyermekei nevelkednek, olyan feltételeket biztosít, amelyeknél jobbak városokban sincsenek - mondta, reményét fejezve ki, hogy az intézményből kikerülő gyermekek jelentik majd az "aranytartalékot" a kárpátaljai magyar iskolai oktatás számára.

Grezsa István emlékeztetett arra, hogy a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programban Kárpátalja-szerte 139 óvoda felújítását és 32 építését tervezték, összesen 6 milliárd forintból. A felújítások több mint fele elkészült, és eddig négy óvoda épült meg, amiből hármat már átadtak.

Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke reményét fejezte ki, hogy az óvoda-felújítások és -építések mind az Ung-vidéken, mind egész Kárpátalján hozzájárulnak a magyarság fogyásának megállításához. Hozzáfűzte, bízik abban, hogy sok, magyarul már nem beszélő szülő is úgy dönt, magyar óvodába íratja gyermekét, hogy megtanulja nagyszülei elfelejtett anyanyelvét.

A sislóci után Grezsa István felújított magyar nyelvű óvodát avatott az ungvári járási Ráton, és a nap folyamán egy-egy vegyes nyelvű óvodát ad át a Munkácshoz közeli Beregrákoson, majd Beregszászon.

Forrás: MTI